Home Family Húsvét

Húsvét

by mommyandmore

Szinte már hagyománynak mondható, hogy Jucussal, az 5 Hozzávaló bloggerével időnként összeeresztjük a gyerekeinket, Jucus készít valami finomságot, és az egészet megörökítjük Máth Szilvi segítségével.

A karácsonyi sütisütés, vagy a halloweenre készülődés amúgy is sokkal mókásabb a gyerekek részvételével, de azért lássuk be, egy kicsit mindig aggódunk, hogy épen maradjon a lakás, és ne kelljen kárpitost hívni a kanapé áthúzásához, mert a gyerekek beletörölték a kezüket, miután “szorgoskodtak” a konyhában. Eddig szerencsére mindig megúsztuk ezeket a helyzeteket, de az igazsághoz hozzátartozik az is, ahogy egyre nagyobbak a gyerkőcök, egyre inkább érdekli őket az alkotás, nem csupán a rombolás, és igyekeznek, hogy ők maguk minél esztétikusabb finomságokat hozzanak létre a tányérokon, amelyeket aztán nagy élvezettel fogyasztanak el. Most a húsvétot választottuk, hogy egy kicsit bevonjuk a készülődésbe a gyerekeket is, Jucus pedig nagyon szuper ötleteket hozott, amelyekkel az ünnepi reggelit tehetjük még “nyuszisabbá”. Az biztos, hogy miközben például a nyuszis palacsintát díszítjük a gyerekekkel, mindannyian jól szórakozhatunk, és az is garantált, hogy saját művüket a lehető leghamarabb eltűntetik a tányérokról – ahogy ez most nálunk is történt, alig győztük gyorsan lefotózni az ételeket, a gyerekek máris rávetették magukat. 🙂
Természetesen az összes receptet és leírást megtaláljátok Jucus oldalán, kattintsatok az 5 Hozzávalóra és nézzétek meg, hogy miképp készíthetitek el ezeket a finomságokat. Az ünnepi készülődés persze nem teljes tojásfestés nélkül, és persze mi sem hagyhattuk ki, de itt volt az a pont, amikor eszembe jutott a Szex és New Yorkból az a jelenet, amikor Charlotte a konyhában gyártja a muffinokat, majd a nagyobbik lánya a színes krémbe tenyerelve csinos lenyomatot helyez el a fehér szoknyáján, amitől Charlotte kisebb idegrohamot kap. Megnyugtatok mindenkit, mi épp ezért felkészültek voltunk, és nem fehérbe öltöztünk, hanem igazi tavaszi színekben pompázó összeállításokba, amelyeket ezúttal magyar tervezők aktuális kollekcióiból állítottunk össze. Mi beleszerettünk ezekbe a csodás színekbe és formákba, az INQ concept és a Lilimod oldalára kattintva pedig Ti is megleshetitek a legújabb darabjaikat.

Szóval, élvezzétek a közös alkotást és töltsétek kellemesen együtt a húsvétot!

Jucus: Body, top, nadrág: INQ concept / Trixi: Ruha: INQ concept / Hanna, Fanni, Lotti: Ruhák: Lilimod

Photos by Szilvi Máth

 

You may also like

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .