A lányok már hetek óta a tél lázában égnek, alig várják, hogy végre essen a hó, és karácsonyi dalokat énekelnek. Az utcán sétálva, vagy épp az autó ablakán kinézve azt játsszák, hogy ki lát meg hamarabb egy feldíszített karácsonyfát, vagy ki vesz észre gyorsabban egy ünnepi díszbe öltöztetett kirakatot. Valamelyik nap megkérdeztem Hannát, hogy miért várja a karácsonyt? Azt válaszolta, hogy azért, mert szeretne úgy, mint tavaly egy díszt feltenni a karácsonyfára, hogy azzal teljessé váljon. Épp ezért arra gondoltam, hogy meglepem őket valami kedves dísszel, amit innentől kezdve minden évben hagyományszerűen ők tehetnek majd fel a fára. Ma be is szaladtam a Mamas & Papas üzletébe, hogy találjak valami egyedi díszt a fára, és közben rengeteg inspirációt nyertem a karácsonyi ajándékokhoz is. Nézzétek meg, hogy mik a kedvenceim!
Baby
Ha valamelyik barátnőm, vagy kedves rokonom kisbabát vár, szuper-izgatott leszek, és elönti a szívemet a boldogság. Egyből megrohannak azok az érzések, amelyeket akkor éltem át, amikor én magam megtudtam, hogy kisbabát várok. És igen, minden alkalommal ugyanolyan hihetetlen, ijesztő és egyben csodálatos érzés volt :). Ilyenkor egyből beindul az agyam, és lázas tervezgetésbe fogok, hogy mi legyen majd az első ajándék, amelyet a babaváró buli vagy már a kisbaba megszületésének apropóján viszünk az új családnak.
Bevallom, nem tudom összeszámolni, hogy mennyi pénzt költöttünk el pelenkára a két gyereknél az elmúlt több, mint 4 év során – és lehet, hogy nem is akarom tudni az összeget – de az biztos, hogy bármennyire is mindennapi szükséglet az első években, én nem javaslom, hogy ezt vigyük ajándékba, mert nem kapcsolódik majd hozzá semmilyen emlék és érzelem.
De lássuk akkor, hogy én miket választanék, ha most indulnék babalátogatóba!
Babanapló
Lehet, hogy manapság már nem divatos naplót vezetni, mert minden online, vagy maximum a telefonunkba pötyögve történik, mégis azt gondolom, ez megint egy olyan ajándék, amely örök emlék marad. Kismamaként nem tudjuk elképzelni – de higgyétek el, tényleg így van – hogy gyerkőcünk megszületése után egyszerűen az idő hipersebességre kapcsol, és az első év úgy elszalad, hogy felocsúdni sincs időnk, és az 1. születésnapon döbbenünk rá, hogy az előbb még a pocakunkban volt, most pedig itt maszatolja a tortát. Szóval, nagyon jó érzés, ha van egy olyan kézzel fogható tárgyunk, amelybe rögzíteni tudjuk az első év minden fontos momentumát, mert hiába is próbálunk mindent megjegyezni a friss anya-agy úgy van kalibrálva, hogy maximum 1 hónapnyi emléket képes felidézni (igen, ez is saját tapasztalat). De ha az amúgyis rohamtempóban fejlődő babánk fontos mozzanatait papírra vetjük, egy-egy képpel színesítjük albumunkat, garantálom, hogy rövid időn belül ez lesz gyermekünk kedvenc olvasnivalója.
Baba takaró
Jaj, hát meg kell zabálni ezeket a cuki takarókat. Pihe-puhák, melegen tartják a kisbabát, ráadásul kifordíthatóak, így a kényes ízlésű szülők sem találhatnak bennük kivetnivalót :). Ráadásul, ha a csöppség nevét még belehímeztetjük a takaróba, garantált lesz a sikerünk, és biztosak lehetünk abban, hogy jó pár évig hű társa lesz a kis jövevénynek!
Puha könyvek
Kapucnis törölköző
A másik kedvencem. Én ezt annyira szerettem! Pihe-puha, aranyos állatfigurás kapucnival az egyik oldalán, hogy a fürdetések után kisbabánk pici fejecskéje meg ne fázzon. És komolyan mondom, a legcukibb első képek ezekben a törölközőkben készülnek – legalábbis nálunk. Az a helyzet, hogy én ezt tényleg annyira imádom, hogy a lányoknak mind a mai napig kapucnis törölközőjük van, persze, már nagyobb méretben. Csak ajánlani tudom!
Játszószőnyeg
Ezeket az ajándékokat megtalálhatjátok a Mamas & Papas oldalán, de böngésszétek végig a lehetőségeket, mert láthattok még más alternatívákat is. Ha pedig babalátogatóba mentek, és a fentiek közül választotok, kérlek írjátok meg nekem, hogy mi volt a fogadtatás!
Bár a címben azt írtam, hogy a babáknak a legjobb, de az az igazság, hogy a LEGO DUPLO megunhatatlan bármilyen életkorban vagyunk is. Az elmúlt néhány napban az esős időjárás bekényszerített minket a lakásba, ahol a gyerekek egyik kedvenc elfoglaltságával, a legózással múlattuk órákig a napot. Erről eszembe jutott, hogy még nem írtam Nektek itt a blogon a még korábban szervezett LEGO DUPLO blogger reggeliről, na de majd most! Ráadásul – sajnos – egyre jobban közeledik a szeptember, ami egyet jelent a napok rövidülésével, és hogy egyre több időt töltünk a lakásban, így talán adhatok néhány hasznos tippet, hogy mikkel foglaljuk le kicsinyeinket, úgy hogy az mindenki számára számára örömforrást jelentsen majd.
De a LEGO még ennél is előremutatóbb, és a családi kommunikáció, az érzelmek kifejezésében is partnerünk tud lenni. Mindannyian tudjuk hogy a gyermeknevelés nem könnyű feladat, szülőként számtalan kihívással kell szembenéznünk és sokszor úgy érezzük számtalan felelősség nehezedik ránk, és komolyan kell foglalkoznunk néhány kérdéssel. A gyerekek viszont a játékot veszik igazán komolyan. Ebből kiindulva érdemes megragadnunk a játék adta lehetőségeket, hogy igazán megnyissuk csemetéinket, és megismerjük gondolataikat, lelkivilágukat. Hogy hogyan? Íme egy egyszerű példa. Építsünk közösen a DUPLO kockákból egy lépcsőt, majd kérjük meg gyermekünket, egy kis figurát valamelyik lépcsőfokra helyezve mutassa meg, hogy mennyire jó vagy épp rosszkedvű. Így már könnyen elindulhat egy beszélgetés is, miért arra a lépcsőre helyezte a figurát, mi váltotta ki belőle az adott érzelmet, hogyan mozdulhatnánk el onnan. Ha mindezt a játék közös nyelvén fejezzük ki, az örömforráson kívül stabil szülő-gyermek kapcsolatot építhetünk ki.
A mai bejegyzésemben szeretnék Nektek bemutatni egy nagyon kedves magyar márkát. A Pántlika cuki baba és gyermek kiegészítőkkel foglalkozik, egyedi, mégis hasznos és mutatós hajba- és fejrevalók találhatóak meg a brand kínálatában. Ráadásul szuper, hogy az apró kis szettek egymással kombinálhatóak, így például a személyes kedvencemet, a kis fekete-fehér kockásat is megtalálhatjuk a kislányoknak csatként és fejpánként funkcionálva, de a kisfiúknak csokornyakkendő formájában is. Így én például a lányaim ízlése szerint tudom variálni, hogy az egyforma mintákat aznap épp milyen formában kívánják a hajukban viselni :). Ami még szintén plusz pont nálam, hogy mindig készül a márka valami szezonális meglepetéssel, így hamarosan már az esküvőre és fesztiválszezonra hangolt minikollekciók kínálatából is szemezgethetünk. Érdemes körülnézni a webshopban, ha egyedi, mégis mutatós kiegészítőket kerestek a legkisebbek számára!
Ráadásul most a közelgő Gyermeknap alkalmából meg is nyerhettek egy tavaszi kollekciós testvérszettet, a részleteket keressétek holnap a Facebook oldalamon!
Az elmúlt időszakban felfedeztem néhány – számomra – új gyerek terméket, amelyek valamiért különlegesek és izgalmasak, épp ezért arra gondoltam, hogy Veletek is megosztom a tapasztalataimat, hátha Ti is kedvet kaptok ezekhez az újdonságokhoz.
1. Minimanó Kártyanapló
Bár már a második babánkat neveljük, ráadásul kis korkülönbséggel, mégis rá kellett jönnöm, hogy az agyam automatikusan törli a nem up-to-date információkat, azaz hiába próbálom megőrizni szépen az emlékezetemben, hogy Hannának pontosan mikor bújt ki az első foga, vagy épp mikor tipegett hozzánk oda először elengedve az asztalt, már nem tudom a feltett kérdésre egyből rávágni a választ. Ráadásul időközben azt is elfelejtettem, hogy mi mi után következik a fejlődésben, így Fanni esetében sokszor hosszan el kellett gondolkodnom, hogy épp milyen fázisban tartunk és mi a soron következő lépés. Épp ezért olyan dolgot kerestem, amely a baba fejlődésének legfontosabb állomásaira is felhívja a figyelmemet, ugyanakkor kézzel fogható emlékként a későbbiek során is szívesen forgatom majd. Így találtam rá a Minimanó Kártyanaplóra, amely két éves korig kedves grafikákkal ellátott kártyák segítségével rögzíti a legfontosabb momentumokat egy kisbaba életében. Én is szorgalmasan töltögetem ki a kártyákat, az elkészültekből már egy szép kép is összeállt Fanni szobájának falán.
2. Biobaza gyermek kozmetikumok
Mivel Hannának nagyon sűrű és göndör haja van, folyamatos nehézséget okoz az ápolása. Nem szeretném minden nap kifésülni és egy kisbarit varázsolni a fejére, de attól is a frász jön rám, ha a hajmosást követően két nap múlva már rasztásan, csomókba áll össze a haja. Sokféle dolgot kipróbáltunk, a hajvégápolótól az olajokon át minden megvolt. Nekünk a Biobaza Kids sampon és hajbalzsam vált be, könnyen fésülhető lett Hanna haja, selymes és nem tapadt össze két nap után. Ráadásul az is a termékcsalád mellett szól, hogy 99%-ban természetes összetevőket tartalmaznak, ugyanakkor száműzték a parabéneket, a mesterséges színezékeket, szappant, mégis rendkívül finom illatú, a gyerekek érzékeny bőrére kifejlesztett termékeket hoztak létre. Azóta már az epres-fügés illatú habfürdőt is kipróbáltuk, és egyből a kedvencük lett.
3. Zinka és Simafül varázslatos kalandjai
Nálunk az esti meseolvasás mindennapos rituálé, ráadásul, amikor Hanna úgy másfél évesen elkezdett érdeklődni a könyvek iránt, heteken át úgy teltek a napok, hogy különböző könyvekből meséket olvastunk neki, mert annyira magával ragadták a történetek. Ezért elég sokszor vadászom a szépen illusztrált, de befogadható mennyiségű szöveggel bíró könyveket, amelyek az én kis három évesemnek megfelelőek lehetnek. A Zinka és Simafül varázslatos kalandjai című mesekönyvet Barbi barátnőm ajándékozta Hannának, és már az első történet alapján biztos voltam benne, hogy gyorsan a szívéhez nő majd, egy kislányról, kutyus barátjáról és varázserővel bíró kabátjáról szólnak a mesék. Bár ezt akkor még nem tudtam, a szerző, Hitka Viktória és kislánya közösen szőtt esti meséiből állt össze a kötet, a szerző illusztrációval és Gál László végleges szövegeivel. Valószínűleg épp ezért, a gyermeklélek számára jól érthetőek és értelmezhetőek a történetek, mégis áthatja a régi mesék hangulata, így a szülők számára is épp annyira élvezetes olvasmányt nyújtanak.
A múlt héten 1 éves lett Fanni. Nem tudok elmenni amellett a közhely mellett, hogy ha az embernek gyerekei vannak, rohamléptekben halad az idő. Tényleg így van, így érzem. Ráadásul mióta ketten vannak, azóta már tényleg csak kapkodom a fejem, és ha megállhatok egy pillanatra, az jut eszembe, milyen pici volt nemrég, most meg már el is fújtuk a születésnapi tortáján a gyertyát.
Egy csillag táncra perdült, az alatt születtem én. William Shakespeare
A mostani bejegyzéshez tartozó összeállítás a tavasz jegyében született, összeválogattam a kedvenc pasztell színeimet, és tervezőimet. A pasztell-láz jegyében kihagyhatatlan volt a Pakamé pulcsi, a hűvösebb napokra pedig a Beango kabátja elengedhetetlen a mindennapokban. Mindkét tervező teljes kollekcióját megtaláljátok a Wonderlabben. A pulóver annyira a szívemhez nőtt, hogy végül Fanni születésnapi zsúrján is ez volt rajtam.
TRIXI– Sweater: Pakame / Jeans: Zara / Trench: Beango / Bag: Zara / Sandals: Stradivarius / Sunglasses: H&M
Hanna – Sweater: Zara / Jeans: Gap / Shoes: Nike
Fanni – Sweater: H&M / Jeans: Gap
Photos: Máth Szilvi
Itt a tavasz, most már tényleg, egyre melegszik az idő, és ilyenkor az ember lányának pezsegnek a “divat-hormonjai”, hogy kipakolja a gardróbszekrényt, átválogassa a ruháit, elrakja a meleg, téli holmikat, és helyet csináljon a világos és könnyű tavaszi kedvenceknek. Na most ebben a posztban NEM róluk lesz szó. Mert amikor az ember lányának már van egy lánya vagy fia, akkor a fent említett bizsergést és pezsgést, amely korábban önmagával kapcsolatban jellemezte, már nem saját magán éli ki (kevés kivételtől eltekintve), hanem a csemetéin.
Ha leárazva veszem meg, azzal pénzt keresek, nemde?
Így hangzik az örökbecsű idézet, és ezt az elvet vettem most alapul, amikor olyan üzletek kínálatából szemezgettem, ahol a gyerekosztályon éppen akciók futnak, így szerencsére nem kell az anyagi csődtől tartanunk, mégis beszerezhetjük a legfontosabb darabokat.
H&M
A facebookon fut épp aktuális kampányuk, a poszt felmutatásáért (akár okostelefonon is) 20% kedvezményt adnak a gyerekruha részlegen történő teljes vásárlás összegéből. Az akció április 2. és 17. között tart, de csak az üzletekben váltható be, online nem tudtok élni vele.
Zara
A Zaránál szezonközi leárazást tartanak, és bár 50%-os promóciót jeleztek, találtam olyan darabot, amely, több, mint 70%-os kedvezménnyel szerezhető most be. A lehet, valamint offline és online is igénybe vehető. A kínálat nem óriási, de kifoghatunk néhány szuper darabot, most valóban nagyon kedvező áron!
Gap
A másik nagy kedvencem a Gap, ahol szuper alapdarabokat találhatunk, szóval érdemes itt is körbenézni. Az online felületet ajánlom, ahol 50%-os kedvezménnyel vásárolhattok.
Amikor az első babánkat vártuk, rengeteg kérdés, helyzet és érzés kavargott bennem. Hogy fogom ezt csinálni? Alkalmas vagyok anyának? Biztosan most érkezett el az idő? Mi van, ha bepánikolok? Hogyan változik majd az életünk és a kapcsolatunk? Mit fogok kezdeni a számtalan ismeretlen helyzettel? Aztán megszületett csodálatos kislányunk, Hanna, és elkezdődött az életünk egy új fejezete, számtalan kihívással, örömteli és néha kétségbeejtő helyzettel.
Csodaelixírek terhességi csíkok ellen / Wonder elixirs against pregnancy stretch marks
A várandós hölgyek egyik legnagyobb rémképe, hogy a terhesség során jelentősen meghíznak, a szülés után pedig visszafogynak, ez pedig nem marad észrevétlen a bőrükön sem. Bár legutóbb Cindy Crawford mutatta meg a világnak, hogy milyen is a valóságban gyermekvállalás utáni teste és elsősorban hasa, azért mégis tehetünk néhány dolgot azért, hogy elkerüljük a nem kívánt csíkokat.
One of the biggest fears of pregnant women is that they will gain a lot of weight, then loose it again, leaving their skin in ruins. Although most recently, Cindy Crawford showed the world how her skin and stomach really look after giving birth, there are a few things we can do to protect our skin against stretch marks.
Amikor az első kisbabámat vártam, feltérképeztem azokat az olajokat és krémeket, amelyeket megelőzésképp használhatok. Nálam nagyon bevált az olaj használata, szerencsére egyetlen terhességi csík sem alakult ki a bőrömön. Természetesen most is a legjobb barátomként minden nap használom a terméket, egyenlőre jók az eredmények :-).
When I was expecting my first baby, I researched the market of oils and creams that I could use preventively. Oil has proved very effective for me, thankfully I have no stretch marks at all. I still religiously use these products daily with good results so far:-).
Íme az én top 5 listám / Here is my top 5:
Panarom Vajfaolaj / Panarom Sheabutter
Az Afrikában vadon termő karitéfa terméséből hidegen sajtolt shea vaj vagy más néven karité vaj igen értékes bőr- és hajápoló. Stria megelőzésére és a már kialakult stria felszámolására rugalmasító, sejtregeneráló hatásánál fogva kiválóan alkalmas.
Extracted from the nuts of the Shea-Karite tree that grows in the tropics of Africa, shea butter provides valuable skin and hair nourishment. Due to its cell-regenerating, nourishing properties it is excellent at preventing and treating stretch marks.
Vichy Terhességi csíkok elleni krém / Vichy Complete Action Anti-Stretch Mark Cream
Szilíciumban, tápláló növényi olajakban és Hydroxyproline-ban gazdag. Kettős, halványító és megelőző hatással. Feszesíti a bőrt, így a meglévő csíkok megjelenése csökken és színük elhalványul. Jól hidratálja és táplálja a bőrt, amely így megőrzi rugalmasságát és jobban ellenáll a megnyúlásnak., így a csíkok megjelenésének kockázata jelentősen csökken.
Enriched with silicon, nourishing plant oils and hydroxyproline. Double preventive and correcting action. Skin becomes more elastic, thus existing stretch marks are visibly reduced and their color faded. The skin is well hydrated and nourished, retaining optimum elasticity and thus better able to resist significant stretching. Stretch marks are much less likely to appear.
Babé stria elleni krém / Babé Anti-stretch Mark Cream
Esszenciális zsírsav tartalma regenerálja a bőrön kialakult csíkok rugalmasságát és feszességét. Hidratáló és regeneráló hatású masszázs krém, használatával megelőzhető a striák kialakulása.
Rich in essential fatty acids, it regenerates stretched skin by firming and toning it. A hydrating and nourishing massage cream that helps prevent stretch marks.
Guinot Stria Elleni Krém / Guinot Creme Specifique Vergetures Stretch Mark Cream
Feszesítő testápoló terhességi csíkokra, striákra. Crélastine B komplex-et tartalmaz, amely serkenti a kollagén és az elasztin szintézist, csökkenti a striák mélységét, így feszes és sima érzést biztosít. A bőrt táplálja és csodálatosan puhán tartja.
A cream that improves the tone and firmness of the skin, effective against stretch marks. It is infused with Crelastine B, stimulating collagen and elastin synthesis. Formulated to increase the elasticity and firmness of the skin, it diminishes already noticeable imperfections. This high performance cream nourishes and leaves the
skin incredibly soft.
Clarins Tonik olaj / Clarins Tonic Body Treatment Oil
Erősíti és feszesíti a szöveteket és megelőzi a bőr megereszkedését a bőr rugalmasságának növelésével. Kis mennyiségben vigye fel a nedves bőrre a test egészén vagy a problémás területeken alkalmazva. (Bár a használati utasítás szerint öblítsük le hideg vízzel az olajat, tapasztalatom szerint még jobb, ha egész éjszakára magunkon hagyjuk). A még nagyobb hatékonyság érdekében használjon hetente egyszer Clarins testradírt.
Helps firm, tone and improve elasticity, reducing the appearance of stretch marks. Apply a small amount on damp skin all over the body or just the problem area. (Although the instructions for use recommend rinsing the oil with cold water, in my experience it works best if left on overnight). For maximum efficiency use Clarins Exfoliating
Body Scrub once a week.