Home Egyéb Top10 – Felesleges babacuccok

Top10 – Felesleges babacuccok

by mommyandmore

Most, hogy hamarosan megszületik a második kisbabánk, időszerűvé vált, hogy elgondolkozzam, mik azok a dolgok, amelyeket be kell szereznünk a babaszoba berendezéséhez. Hanna születése előtt mámoros kábulatban jártam a boltokat, szerettem bele a szebbnél szebb dekorációkba és plüssmacikba, plédekbe és mintás textilpelenkákba, majd amikor már a tényleges vásárlásra került a sor, szerencsére a józan eszemet is magammal vittem, így sikerült nagyjából a lényegi dolgokra szűkíteni az egyébként sem túl hosszú listámat. Persze, így is hazavándorolt néhány olyan dolog, amelyről hamar kiderült, hogy teljesen feleslegesen lakik velünk egy fedél alatt, de talán ennyi még belefért :-).

Ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve lássuk az én listámat, melyek azok a felesleges babatermékek, amelyeknek próbáljunk meg ellenállni, bármilyen cukik is.

10. Pelenkakuka

Na ez az a dolog, amit az első nap megvetettem Andrással. Jó-jó, tényleg úgy gondoltam, hogy ez milyen kényelmes megoldás, milyen szuper sterilen tudom majd tartani a használt pelenkákat. Nos, amikor a baba az első időszakban napi 6-8 pelenkát “fogyaszt el”, a kuka nagyjából 2 nap alatt telik meg, akkor meg már teljesen mindegy, nem? Ja és egy idő után lássuk be, nem zárja úgy a szagokat, ahogyan azt szeretnénk.

pele_kakuka.jpg

9. Baba körömvágó olló

Erről szerencsére még időben lebeszéltek a tapasztalt anyukák, és milyen jól tették. Az ilyen ollók szuper-tompák, tehát nagyjából egy fabot élességével bírnak, amivel igazán üdítő lehet farigcsálni a baba körmét.

baba-koromvago-ollo.jpg

8. Cumi csiptető

Számomra ez a teljesen felesleges kategória: értem én, hogy rácsiptetem a cumit a ruhájára, így nem kell folyton keresgélnem, de amikor még pici a gyerkőc, úgyis nekünk kell a szájába tenni a cumit, hiszen ő még nem képes rá. Amikor pedig már nagyobb ez a csiptető remek eszköz arra, hogy letépje magáról és elhajítsa.

cumitarto.jpg

7. Bébimonitor

Van bébiőrünk, amelyet szeretünk és használunk is, a lakásunk adottságai miatt szükség is volt rá. Azonban egyértelműen nemet mondtam a monitorra, ha alszik a bébi, teljesen felesleges figyelni, hogy épp merre fordul, vagy hova gyűri fel magát az ágyban. Hagyjunk neki is egy kis magánszférát, nem?

res_0304993e2bac3e7c02f84b3746c85936_350x350c_b7fq.jpg

6. Magzati szívhangfigyelő

Ez picit kilóg a sorból, de mindenképp a listára kívánkozott. Bevallom, teljesen rákattantam egy időben arra, hogy nekem hallgatnom kell a baba szívhangját, de szerencsére András egy kicsit elbeszélgetett velem erről a témáról, majd amikor még mindig ragaszkodtam hozzá, kerek perec kijelentette, hogy márpedig nem veszünk ilyesmit. Hála érte! Ez az eszköz csak arra jó, hogy minket az őrületbe kergessen, miért nem hallom a szívhangot, miért nem jelez, mit jelez, minden rendben van-e…. stb, stb.

babafigy.jpg

5. Pelenkázó táska

Elhiszem, hogy nagyon menő, ha a babakocsi színéhez és mintájához illeszkedik a rajta fityegő pelenkázótáska, de teljesen felesleges. Az eddig használt, vagy egy nagyobb méretű táska is ugyanúgy megteszi, lehet, hogy nincsen benne külön rekesz a pelenkának és a cumisüvegnek, de azt hiszem, ez még a túlélhető kategória.

taska.jpg

4. Fürdető szék

Ezt a széket azért nem tartom szerencsés választásnak, mert általában akkor használják, amikor a baba még nem tud magától ülni, ezzel segítve neki abban, hogy megtartsa magát a kádban. Ameddig magától nem tud ülni a baba, feleslegesen terheljük a gerincét egy ilyen eszközzel, ha meg már megy neki, akkor pedig céltalanná válik.

455149901_3-720x6402.jpg

3. Baba ülőke

Ez a fürdető székhez hasonló kategória, csak épp a szőnyegen használják. Az értelmét ennek sem látom, az átmeneti időszakban, amikor babánk már szívesen üldögélne néhány percig, tökéletes megoldás néhány párna.

uloke.jpg

2. Cumisüveg szárító

Az egyik kedvencem. Erről sokat nem tudok mondani, talán csak ennyit: cuki füves rét, meg faág, meg virágok. Hm.

brendonbanner.jpg

1. Törlőkendő melegítő

A csúnya, hideg, nedves törlőkendőt tartja melegen ez az eszköz, nehogy túl hideg legyen a baba popójának. Mit is mondhatnék? Kegyetlen szülőként én maradok a hideg kendőnél.

torlo.jpg

Az én szubjektív listám után várom a ti tapasztalataitokat is, kinek mi vált be, vagy mi az, amitől szívesen megszabadult volna?

You may also like

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .