A haj – a nő éke, lelke, – a nő kincse, szeme a lelke tükre.
Hogy ez a mondás mennyire igaz, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a saját történetem. Nagyon sűrű, szinte fekete hajjal születtem, ami gyorsan elkezdett nőni és hullámosodni, így már kisgyermekként is szerettem (volna) hosszú hajat hordani. Ám a göndörséggel kéz a kézben járt a gubancolódás is, s a mai napig élénken él bennem az emlék, amikor anyukám vagy a nagymamám ritka fogú fésűvel próbálja reggelente bontogatni a hajamat, én pedig sírva nyüszítek a fájdalomtól. Ebből az éveken át tartó huzavonából az lett, hogy amikor iskolába mentem 6 évesen és 18 kilósan, a tanévnyitó előtt az iskolával szembeni fodrászatba betérve a bátyámnak is és nekem is 2 cm-es tüsifrizurát vágattunk, amelyre nagy mennyiségű zselé is került, hogy teljesen megújulva kezdjem a komoly “nagylányos” iskolai éveket. Ez a hajvágás nagyjából addig tűnt vagány ötletnek, ameddig nem szembesültem azzal, hogy 1. totálisan fiúnak nézek ki, amely egy idő után rendkívül frusztráló lett, főleg, amikor a nekem tetsző fiatalember megkérdezte a délutáni focizás során, hogy “Hé, az a fiú (mármint én) is beáll játszani?” 2. a hajnövesztés egy alapvetően hullámos / göndör hajú kislány esetében kész rémálom, mert az átmeneti időszakban, amikor se nem hosszú, se nem rövid, konkrétan semmit, de semmit nem tudsz csinálni a hajaddal, amitől embernek nézel ki 3. mivel élénken élt bennem a hosszú haj fésülésével járó kínzás emléke, non-stop fésültem a hajamat, így a göndör fürtök kifésülve egy jól megtermett szénakazalra emlékeztettek. Csak úgy próbáljátok magatok elé képzelni a dolgot…
Hosszú évekbe telt – és leginkább a kamaszkorom után, a hormonok változásával, amikor átalakult a hajam és sokkal göndörebb lett – mire megtanultam, hogy hogyan viselkedik a hajam, hogy miképp kell ápolni, hogy melyek azok a hajápoló kozmetikumok, amelyek nekem jók (köszönöm Kérastase, hogy létezel), hogy milyen típusú hajkefe képes jó barátságba kerülni rakoncátlan tincseimmel, hogy a festés nem tesz túl jót az amúgy is száraz hajszálaknak, egy szó mint száz, zsenge felnőtt éveimre eljutottam egy olyan pillanatba, amikor végre hosszú, göndör, egészséges hajam lett, amely rendkívül nőiessé tett, s amely egyből feltűnt a másik nem tagjainak, s így a körülöttem levő férfiak kedvencévé vált. Azt hiszem, ezek voltak azok a pillanatok, amelyek gyógyírt jelentettek a korábbi “rút kiskacsa” énemnek, és éreztem, hogy a hosszú haj és én egy életre szóló barátságot kötöttünk. Persze a hajam élénken követte a lelkemben tomboló érzelmi hullámvasút pályáját, és két nagy szerelmi bánatot követően nem kíméltem a drasztikus változásoktól: egyszer ismét tüsire vágattam – ne kérdezzétek, szerintem tényleg agymosáson vettem részt az akkor kapcsolatom jóvoltából – egyszer pedig szőkéből vörösről, majd feketére váltottam, de azt hiszem, az volt a nyugvópont, s mire kikopott a festék a hajamból, visszataláltam korábbi önmagamhoz, a természetes énemhez, s ezen belül is a hajszínemhez.
Ez az idilli állapot egészen addig tartott, amíg a harmincas éveim elején kiderült, kisbabát várok. Hogy is mondjam? A hormonjaim tombolni kezdtek, és a felfokozott állapot nem csupán a testem változásaira, az érzéseimre, a bőrömre, és a hajamra is hatással volt. A várandósság során még sűrű, gyönyörű hajam Hanna születését követő hónapok során hullani kezdett. Nem csupán néhány szál jött ki a hajmosás során, hanem egy copf készítésénél is kisebb csomók maradtak a tenyeremben, miközben próbáltam összefogni a hajamat. Először nagyon megijedtem, hogy az addigra védjegyemmé vált hajam, amelyet a fodrászok előszeretettel ritkítottak, mert annyi volt belőle, most elfogy majd, aztán kiderült, hogy szerencsére ez csupán egy természetes folyamat, amely a kisbaba születése miatt a hormonok változásával hozható összefüggésbe, és néhány hónap leforgását követően megszűnt a hajhullás. Fanni születésénél már ebben a kérdésben (is) rutinossá váltam, és amikor megkezdődött a hajhullás nem pánikoltam, csak szépen kivártam, ameddig minden visszarendeződik eredeti állapotába. Hozzáteszem, a hajam szerkezete sokat változott, amióta megszülettek a kislányaim, már nem rakoncátlanul göndör, hanem csupán laza “BeachWave” hullámokkal rendelkezem, de azt hiszem, jól is van ez így. Egyet viszont megtanultam. Ha jön az évszakváltozás, vagy picit több szál hajjal találkozom a kád alján a megszokottnál, jöhet egy Kérastase hajhullás elleni sampon, hogy egy kicsit nagyobb támogatást adjak a hajgyökereknek, amíg ismét magukra találnak. Aztán ki tudja, lehet, hogy a következő években ismét kitalálok valami őrültséget? Remélem, nem a hajam bánja majd. 🙂
