Az Advent beköszönte nálam eddig egyet jelentett a felfokozott állapottal, amikor hirtelen ráébredsz, hogy december van, már csak néhány hét és itt a karácsony, de még nem vetted meg a karácsonyi ajándékokat, nem csináltad meg a szokásos nagytakarítást, az ünnepi menü ötlete még nagy vonalakban sincs meg a fejedben, szóval, kész káosz és pánik lesz úrrá rajtam. Idén azonban mégis hátrébb léptem néhány lépést, mert a káosz sosem szül jó végeredményt, és megfogadtam, igenis úrrá leszek a december fölött. Tulajdonképpen nem csak arról van szó, hogy úrrá szeretnék lenni az ünnepi készülődéssel járó sok-sok feladat fölött, hanem valóban el akarom engedni a stresszt, a görcsös igyekezetet, és a tökéletességre törekvést, hiszen ezek mind a pillanat élvezetétől fosztanak meg.

Ebben az évben szerencsére csodálatos segítséget is kaptam ehhez, a BABOR Magyarország lepett meg ugyanis egy meseszép kalendáriummal, amely különleges kincseket rejt. Nem tudom, hogy mennyire ismeritek a BABOR márkát, mely az egyik leginnovatívabb német cég a szépségápolás területén, és már 60 éve a bőrápolás szakértője. A professzionális, kutatásokra és folyamatos fejlesztésekre épülő bőrápolás találkozik az egyénre szabott luxus szépségápolás elveivel, és egy különleges eredményt hoz létre, melyet nem véletlenül szeretnek és használnak a nők már több, mint 60 országban.

A karácsonyi időszak a BABOR életében is különleges, mivel a márka ilyenkor egy exkluzív Adventi Ampulla Naptárral készül, melynek 24 kis ablaka mögé ikonikus ampulláit rejti. A 24 napos intenzív ampullakezelés értékes aktív hatóanyagokat juttat a bőrbe, melyek építik, védik azt. A sorszámozásnak megfelelően mindennap egy ampullát érdemes használni a tisztítást követően. Az értékes hatóanyagokkal teli koncentrátumot az arc, nyak, dekoltázs bőrébe kell bejuttatni, majd következhet a bőrápoló krém. Minden ablakocskánál található egy rövid leírás, hogy az adott ampulla milyen területeket céloz, én már nagyon várom, hogy többek között a Stop Stress (az irritál bőrt nyugtatja) és a Perfect Glow (az üde csillogásért) ampullákhoz elérjek, és érezzem jótékony hatásukat. Így a nagy rohanás közepette is jut egy kis idő saját magamra, és én magam is gyermeki örömmel nyitogatom a naptár ablakocskáit, hogy kiderüljön, aznapra milyen kényeztetést rejt a bőröm számára a BABOR ampulla.

Bár a naptár az Adventi időszakra készült, biztos vagyok benne, hogy csodálatos meglepetés lehet a hölgyek számára a karácsonyfa alatt is, és a téli időszakban bármikor örömet okoz ez a szeretetteljes, luxus gondoskodás a bőrünk számára.

Naptár: BABOR Adventi Ampulla Naptár
Képek: Máth Szilvi
*A bejegyzést a BABOR Magyarország támogatta.



A téli időszakban – sőt most még ebben az extrém hideg márciusi időjárásban – a lányok arca is könnyebben kiszárad, kipirosodik, ilyenkor szoktam náluk alkalmazni az SOS bőrnyugtató krémet, amely nagyon finom állaggal rendelkezik, és egy picit is épp elég felvinnem, érezhetően megnyugtatja a bőrüket. Múlt hétvégén, amikor Ausztriában voltunk, akkor is ezzel kentem be a bőrüket, és szerencsére nagyon jól bírták az időjárás viszontagságait. Remélem, hogy a tavasz most már tényleg beköszönt, és akkor egy jó időre ismét búcsúút inthetünk a bőrszárazságnak és a kipirosodásnak. Ha hasonló problémával küzdötök akár magatok, vagy a gyermeketek esetében is, természetesen kérjétek ki az orvosotok véleményét is, de szívből ajánlom, hogy tegyetek egy próbát ezekkel a termékekkel is!